ÁB ülés
2017
.
12
.
20

Rendkívüli Állandó Bizottsági ülést tartott a MIK

Rendhagyó ülést tartott a MIK Állandó Bizottsága, ugyanis decemberben az értékelésé és a jövőbe tekintésé volt a főszerep, hiszen 2018. májusában a jelenlegi elnökség mandátuma véget ér, 2019-ben pedig 20. évfordulójához ér a szervezet.


Rendhagyó ülést tartott a MIK Állandó Bizottsága, ugyanis decemberben az értékelésé és a jövőbe tekintésé volt a főszerep, hiszen 2018. májusában a jelenlegi elnökség mandátuma véget ér, 2019-ben pedig 20. évfordulójához ér a szervezet. A tagok egyetértettek abban, hogy a jövőben a közös munka irányába kell elindulni, minél több ifjúsági szervezetet kell megszólítani a csatlakozásra. Meg kell mutatni az ifjúságnak, hogy miért jó a MIK-hez tartozni. Ennek megvalósítási módjairól tárgyalt az Állandó Bizottság, melyről a 2018. február 9-11. közötti következő Konferencián értekezhetnek tovább a tagszervezetek jelenlétében.

Az ülés az Emberi Erőforrások Minisztériumában valósult meg, így a Ifjúságpolitikáért és Esélyteremtésért felelős Helyettes Államtitkárság munkatársaival közösen tervezhették a következő időszakot. A résztvevő bizottsági tagok és az EMMI képviselői egyetértettek abban, hogy hangsúlyosabb együttműködés, szorosabb közös munka és együtt gondolkodás szükséges a célok megvalósításához és az eredményes működéshez.

A résztvevők megállapították, hogy a MIK jövőbeli működéséhez nélkülözhetetlen a Kárpát-medence és a diaszpóra ifjúságát lefedő ernyőszervezet céljainak újragondolása, szilárd alapokra helyezése. Ugyanis erős alapokra lehet csak építeni, melyhez hozzájárul a tagszervezetek számának bővítése is. Dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár asszony köszöntő gondolataiban kiemelte, hogy a MIK-nek a Kárpát-medence és a diaszpóra összes fiatalját képviselnie kell, vonzóvá kell tenni az egyesületet a fiatalok számára a csatlakozásra.

A bizottsági tagok értesülhettek a határon túli ifjúsági szervezetek számára elérhető programokról, pályázatokról, az ő személyükben juthatnak el ugyanis az információk a régiók tagszervezetihez, így kiemelten fontos részükre a naprakész információk átadása. Varga-Bajusz Veronika ismertette a Magyar Állandó Értekezlet döntését: 2018 a Külhoni Magyar Családok Éve lesz, melyhez kapcsolódnak majd külhoni családtámogatások. Bemutatásra kerültek továbbá a Bethlen Gábor Alap, a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram aktuális pályázatai, a Makovecz Program magyar-magyar mobilitás lehetőségei, valamint az ingyenes nyelvvizsga és KRESZ-vizsga lehetősége, illetve a Határtalanul Program.

A Nemzeti Tehetség Program kapcsán az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő pályázati kiírásait ismerhették meg a jelenlévők, melyek külhoni szervezetek és iskolák részére is elérhetők 2016 óta. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon kevés külhoni szervezet élt a pályázati lehetőségekkel, így a jövőben a MIK felvállalja a tagszervezetek tájékoztatását az aktuális pályázati kiírásokról.

Szalai Zoltán a budapesti Matthias Corvinus Collegium (MCC) ügyvezető igazgatója ismertette intézményük tehetséggondozó programjait, mely az általános iskolától kezdve a felsőoktatási tanulmányok végéig elkísérheti a fiatalt. Középiskolás programjuk már Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is működik 310 diák részvételével. A jövőben pedig tervezik kiterjeszteni a képzést a többi külhoni területre is. A külhoni tehetséggondozás abban a tekintetben is létfontosságú, mivel 10-20 év múlva a programokban résztvevő fiatalok látják majd el a külhoni magyarság érdekképviseletét, erre kell felkészíteni őket.

Az Új Nemzedék Központ (ÚNK) is képviseltette magát az ülésen, Nobilis Márton ügyvezető a Határon túli közösségi terek programjukat ismertette. Szórád Gábor jelezte, hogy a programot Kárpátalján már elindította a MIK, így a továbbiakban szorosabb együttműködésre és közös munkára hívta az ÚNK-t.

A régiós elnökök beszámoltak térségük eseményeiről, tagszervezeteik tevékenységéről.

Összegzésként Szórád Gábor elnök kiemelte, hogy a MIK legfontosabb feladata összekapcsolni egymással a szervezeteket és tolmácsolni igényeiket a kormányzat felé. A jövőben a közös munka irányába kell elindulni, illetve minél több ifjúsági szervezetet kell megszólítani a csatlakozásra. Meg kell mutatni az ifjúságnak, hogy miért jó a MIK-hez tartozni. Ebben a régiók aktív részvételét is várják.

Szórád Gábor vázolta, hogy a jelenlegi MIK elnök és az ÁB tagok mandátuma 2018. májusában lejár. Így lehetőség nyílik az esetleges generációváltásra, új jelöltek megnevezésére.

Végezetül az Állandó Bizottság döntött a 2018. évi MIK konferenciák időpontjairól is, melyek a következőként valósulnak meg:
- 2018. február 9-11. Nyíregyháza
- 2018. június 1-3. Felvidék
- 2018. november 9-11. Magyarország

Megosztás.