tisztújítás
2018
.
03
.
06

MIK tisztújító ülés Párkányban

Felvidéken tartotta tisztújító konferenciáját a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), ezúttal a felvidéki Párkányban

A rendezvényen felszólalt dr. Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, valamint Hajnal Virág, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője. Menyhárt Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja elnökének köszöntőjét Környi Zoltán, az MKP Párkányi Helyi Szervezetének elnökségi tagja tolmácsolta, majd Szabó Jenő, Párkány város polgármestere üdvözölte az egybegyűlteket.

A rendezvényen videók formájában bemutatkoztak a MIK régiói, illetve a régióelnökök vázolták, miért fontos régiójuk számára a MIK. A konferencia keretén belül a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa, Molnár Gergely bemutatta ifjúságkutatási eredményeiket. A vaskos kötet tartalmának ismertetése mellett pedig felvázolta azt a konkrét cselekvési stratégiát is, amit az intézet a fiatalokra vonatkozóan dolgozott ki. A továbbiakban szó esett a nagyon aktuális GDPR rendelet ismertetéséről, melyről Kovács Melinda, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság adatvédelmi szakjogásza adott elő. A szekcióülések során a felsőoktatás, a digitalizáció, az e-sport, illetve a fiatalok vállalkozásának kérdései adták a vezértémákat.

A konferencia második felében tisztújításra került sor. Szórád Gábor négy év után köszönt le az elnökségről. A küldöttek pedig Veres Mártonnak, a HÖOK képviselőjének szavaztak bizalmat. Alelnöknek Bognár Ádámot (Diákhálózat, Felvidék) és Fancsali Barnát (Magyar Ifjúsági Tanács, Erdély) választották meg.

A Magyar Ifjúsági Konferencia következő ülését ősszel, Magyarországon tartja.

A konferencián megfogalmazott zárónyilatkozatot az alábbiakban mellékeljük.

Megosztás.