MIK Start program
szervezet- és vállalkozásfejlesztési projektet indítunk!
Magyarországon jelenleg több mint 500, magát startupként definiáló fiatal, nagy növekedési potenciállal bíró vállalkozás működik. A Z generáció egyik legnagyobb igénye az anyagi függetlenség és a konzervatív fogyasztói szokásokkal való szakítás. A 2002-es és 2007-2009-es válságok alatt felnövő generáció jóval tudatosabb pénzügyekkel, megváltozott fogyasztói kultúrával és rengeteg ambícióval bír. Ennek felismerése és segítése a Magyar Ifjúsági Konferencia egyik kiemelt célja a 2021-es és az azt követő éveknek is.Ezen misszió külhoni megvalósítása úgy érezzük kötelességünk és lehetőségünk is egyben.
A MIK Start programra itt lehetregisztrálni:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf9tS4S2gaEYia4uDr_oksISmUgmiJYZlI-0N2kfnPyEBp3tQ/viewform
Mit is jelent ez a 2021-es évre?
Az eddigi tervezet szerint két fő irányvonalat kell képviseljen a szervezet a vállalkozásfejlesztésre fókuszáló első évben. Az egyik az innovatív gondolkodásmód képességének elősegítése szellemi műhelyek megvalósításával, a másik pedig munkaerőpiaci képzés és karriertanácsadás a fiatalok számára.
Szellemi műhely
A fiataloknak ma már nem elég tartalmat gyártani, hiszen ők maguk is alkotni szeretnének. Éppen ezért eszközökre van szükségük és mi fogjuk megteremteni azokat. A vállalkozásfejlesztési műhely egy 6+1 modulból álló képzés, mely során a diákok a megfelelő innovatív módszertan alkalmazásával sajátíthatják el a piacorientált szemléletmódot az igényfelméréstől kezdve egészen a konkrét termékértékesítésen keresztül. A párban/csapatban jelentkező hallgatók a 6+1modul során olyan mentoroktól, előadóktól tanulhatnak különböző témakörökben,akik konkrét üzleti tapasztalattal rendelkeznek, valamint sikereiken és kudarcaikon keresztül tudják bemutatni az üzlet felépítésének folyamatát.
A szellemi műhely lényege, hogy a jelentkező diákok a műhely végére kezdetleges, de mégis jól tisztázott üzleti tervvel rendelkezzenek arra az esetre, amennyiben a műhely végén saját vállalkozásba fognának.
Előadássorozatok
Az alkotás mellett azonban mi is szeretnénk a tartalomgyártásra is fókuszálni. Ennek eszközeként a magyar illetve nemzetközi vállalkozói élet meghatározó egyéniségeit szeretnénk felkérni olyan, mediált beszélgetésekre, mely során a vállalkozásaik sikerére, illetve esetleges kudarcaira derítünk fényt, fiatalos,könnyen fogyasztható formátumban. Ezeken az élőben vetített előadásokon/beszélgetéseken az érdeklődő hallgatók kérdezhetnének, kérdéseikre válaszokat kaphatnának releváns szakértőktől, kiegészítendően a szellemi műhely kötöttebb tematikáját. Az előadássorozatok szempontjából kiemelkedő fontosságú a tagszervezetek aktív részvétele. Szeretnénk, hogy az előadások résztvevőinek legalább 50%-a a tagszervezetek és partnerek által javasolt, külhoni vállalkozók közül kerülne ki, hiszen rengeteg sikeres, külhoni magyar vállalkozó van (Gáborjáni Szabolcs - Slovak Telecom, Teszári Zoltán - DIGI)
Közösségépítés
A járványhelyzetre való tekintettel elsődlegesen egy olyan egységes, a Magyar Ifjúsági Konferencia égisze alatt működő közösségi média-csoportot képzelünk el felépíteni a 2021-es évtől kezdődően, mely online színteréül szolgálna a fent említett előadásoknak vagy akár a szellemi műhely egyes alkalmainak. A karriertanácsadásra és vállalkozásfejlesztésre fókuszáló csoportban a szakemberek mellett a hallgatók és a tagszervezeti tagok is egymás segítségére lehetnek a különböző kérdésekben. Folyamatos és hatékony igényfelmérés alapján az előadások tematikája is bővíthető, valamint határokon átívelő kezdeményezések/vállalkozások piactereként is működhet.
Munkaerőpiaci elhelyezkedés és karriertanácsadás
Saját vállalkozás, közösségépítés, üzleti ambíciók. A Magyar Ifjúsági Konferencia nem hagyhatja hátra azokat a hallgatókat sem, akik munkakeresőként akarnak jól teljesíteni már meglévő vállalkozásoknál. Hol kezdjék el? Milyen segítséget vehetnek igénybe? Melyik szektorban érdemes elhelyezkedniük? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresünk és találunk választ közösen a diákokkal a 2021-es évtől kezdődően a karriertanácsadás során.
A MIK Start programra itt lehet regisztrálni:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf9tS4S2gaEYia4uDr_oksISmUgmiJYZlI-0N2kfnPyEBp3tQ/viewform
Facebook-oldalunk ITT, az instagram-fiókunk pedig ITT érhető el!