közgyűlés
2018
.
11
.
28

MIK Közgyűlés Várgesztesen

A Várgesztesen található Villapark Hotel adott otthont a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület (MIK) legutóbbi 35. rendes ülésének, amely a magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztetési fóruma.

A MIK tagságát a magyarországi, a kárpát-medencei és a diaszpórában működő ifjúsági szervezetek és ifjúsággal foglalkozó szervezetek és intézmények alkotják. Célja a fiatalok összefogása, közös platformra, együttműködésre serkentése, illetve érdekeik érvényesítése.

A konferencián a MIK szinte összes régiója képviseltette magát. Jelen voltak a burgenlandi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, magyarországi, muravidéki és vajdasági régiókat képviselő ifjúsági szervezetek.

A konferencia előestéjén az Állandó Bizottság és a Felügyelőbizottság a HROD Kft. által végzett szervezetfejlesztésen vettek részt, később kötetlen ismerkedési estet tartottak, majd másnap délelőtt folytatódott a szervezetfejlesztés.

A másnapi konferenciát és egyesületi közgyűlést zárt körben tartották meg a MIK tagszervezetei. A közgyűlésen többek között egyeztetésre és szavazásra került Veres Márton MIK Elnöki beszámolója, az alapszabály módosítása és a következő 2 esztendő feladatai, céljai.

A konferencián és a közgyűlésen 5 szervezet tagfelvételi kérelméről döntöttek a résztvevők, így Erdélyből a Magyar Ifjúsági Értekezlet, Magyarországról a Doktoranduszok Országos Egyesülete, a Magyar Önkéntes Liga Egyesület, az Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége és a Magyar Református Egyház került felvételre a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület tagjai közé.

A hosszas szakmai egyeztetés végén a konferencia zárónyilatkozatot fogadott el, melyben a fiatalok megfogalmazták a Kárpát-medence magyarságát érintő aktualitásokat.

A közgyűlést követően a szombati nap során Szakmai nap került megrendezésre. Megnyitóján köszöntötte a vendégeket Széles Csongor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője, továbbá Rising Károlyné, Várgesztes polgármestere, illetve Veres Márton MIK elnök.

Ezt követően előadást tartott Közép-Kelet-Európa geopolitikai helyzete címmel dr. Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet képviseletében.

Az előadást kerekasztal beszélgetés követte, melyen az európai választásokról és a regionális együttműködésről esett szó Németh Zsolt, a Külügyi bizottság elnöke, dr. Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és Veres Márton MIK elnök részvételével.

Ezt követően dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a Nemzeti Tehetség Programot mutatta be.

Oktatás, Tehetséggondozás kerekasztal beszélgetésünkben dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, Lánczi Péter, a Mathias Corvinus Collegium ügyvezetőigazgató-helyettese, Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke és Petri László, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítványának titkára vettek részt.

A későbbiekben Térség településeinek helyzete, kihívásai az ifjúságot érintő területeken címmel tartott előadást Rising Károlyné Várgesztes polgármestere.

Ezt követően dr. Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója és dr. Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatási referense tartottak előadást kutatásaikról.

Következő előadásunkban dr. Antal Eszter és dr. Korom Ágoston mutatta be a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkásságát és néhány esetét.

Szakmai napunk utolsó előadásában az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő munkatársai, Kovács-Pifka Péter, Révész Nikolett, Bitskey Viktória és Dávid András mutatta be az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő szervezetét és feladatait, beszámolt a Csoóri Sándor Alap, a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatainak lehetőségeiről, megvalósításáról.

A MIK következő ülését Burgenlandban tartja.

Megosztás.