Aki egy lovaglóbottal védte meg a nemzeti múzeum kincseit

A románok már 1916-ban Budapest elfoglalását tűzték ki célul, ám akkor visszájára sült el a dolog: a bevehetetlennek ítélt Bukarestet a magyar erőket is magába foglaló központi hadsereg december 6-án elfoglalta a román fővárost. A román lakosság virágesővel ünnepelte a bevonulókat.

Így egy fokkal érthetőbb egyrészt a románok területéhsége – a sokat mantrázott ezeréves elnyomás tükrében –, másrészt pedig szimbolikussá vált Budapest elfoglalása – sikerességének egyébként a francia mintára 1922-ben emelt, majd három éve renovált bukaresti diadalívre került Budapesta felirat állít emléket, a többi, román hadsereg által elfoglalt város névtáblája mellett.

Az antantállamok ultimátumának, a Vix-jegyzéknek sem elfogadását, sem elutasítását nem vállalta a Berinkey-kormány (melynek idején Magyarország köztársasági elnöke Károlyi Mihály volt), a harminc órás ultimátum letelte előtt a teljes vezetés lemondott, és átadta a döntés jogát a szociáldemokratáknak, a helyzetet kihasználva pedig a Kommunisták Magyarországi Pártja Kun Bélával az élen kikiáltotta a Tanácsköztársaságot. Érdemi változást a fegyverkezésben ez nem hozott, hiszen nem történt mozgósítás, ez azzal is magyarázható, hogy a hazatérő katonákon úrrá lett a manapság poszttraumás stressz szindróma néven elhíresült tünetegyüttes, valamint hazatérve alkoholizáltak, fosztogattak, az ezt elszenvedő parasztság pedig fellázadt. Kun Béláék nem fogadták el a jegyzéket, ennek következtében a csehek, a románok és a szerbek szabadon mozoghattak a korábbi és az akkori Magyarország területén. Ezt tetézte az általános káosz is, hiszen néhány helyen – például Nyitrán – rendcsinálókként üdvözölték eleinte a csehszlovák katonákat. Ekkor természetesen még nem történtek meg részükről a későbbi atrocitások, sortüzek. A közlegények a vörös hatalomátvétel hírére, és egyébként is, a Monarchia összeomlása miatt figyelmen kívül hagyták a katonai - és egyébként mindenféle - hierarchiát. Megtörtént, hogy feletteseikről ők maguk tépték le a kitüntetéseket, és a rangjelzéseket.

A román bevonulás és mozgósítás hatására a Tanácsköztársaság mozgósítást rendelt el, és a hazafias jelszavak megtették hatásukat: a felduzzasztott Vörös Hadsereg a románok ellen mérsékelt, ám a csehszlovákok ellen egyértelmű sikereket ért el, Felvidék keleti felét Bártfáig elfoglalva. Clemenceau ekkor felajánlotta Kun Bélának, hogy a Felvidék kiűrítéséért cserébe a románok kivonják csapataikat a Tiszántúlról. A felvidéki kivonás után sem vonták vissza a románok csapataikat, az ellenük küldött magyar katonákat pedig a románok – létszámfölényüknek köszönhetően – legyőzték. Ennek eredményeként augusztus elsején a románok megszállták a magyar fővárost. Clemenceau utasította Magyarországot, hogy tegyék le a fegyvert, és az antant mindent megtesz annak érdekében, hogy a románok kivonuljanak a magyar fennhatóság alatti, ám megszállt területről. Nemcsak üres ígéret volt ez, Magyarországra érkezett a Szövetséges Katonai Misszió négy tábornok vezetésével – köztük Harry H. Bandholtz, az amerikai hadsereg tábornoka. A misszió szigorú jegyzéket készített a megszállóknak, miszerint kötelesek visszaadni a magyar kormány számára a vasúti, postai és távíróhálózatot, valamint juttassák vissza az időközben Romániába szállított ingóságokat, illetve hagyják abba az ingatlanok elfoglalását. Természetesen a jövőre tekintve is tilalom alá esett mindenféle rekvirálás. A megszálló románokat természetesen ez nem zavarta, hiszen Bandholtz a nyár végén 135 rekvirált áruval felpakol teherautó, és 25 vasúti kocsi indulását akadályozta meg. Október 5-én kétségbeesett hírt kapott az amerikai tábornok: a Magyar Nemzeti Múzeum előtt egy 15 teherautóból álló konvoj áll, elszállítandó műkincsekkel. Bandholtz azonnal a múzeum elé sietett pár kísérőjével, majd lovaglópálcájával elparancsolta a megszeppent román katonákat a múzeum lépcsőiről és az épületből. A románok biztosították, hogy másnap visszatérnek, erre a tábornok a misszió nevében lepecsételte a múzeum bejáratait, és magával vitte a kulcsokat. Emlékirataiban megemlékezik arról, hogy jobb híján az amerikai levélcenzúra bélyegzőjét használták. November 15-én, a románok kivonulása után visszaadta a kulcsot a múzeum igazgatójának, Fejérpataky Lászlónak. Az amerikai tábornok végül 1920. február 10-én elhagyta az országot, Párizsba utazott a magyar békeküldöttséggel.

Szobrát , Ligeti Miklós alkotását 1936-ban avatták fel a Szabadság téren. Az akkori román kormány heves tiltakozása miatt lovaglópálcáját a háta mögött tartja a rézalak. A szoboravatás komoly dilemma elé állította az amerikai diplomáciát is, hiszen sem Budapesttel, sem Bukaresttel nem szerettek volna konfrontálódni az ügyben, ráadásul kínos lett volna számukra tiltakozni saját tábornokuk szobrának felállítása ellen. Végül mindenféle visszhang nélkül történt a szoboravatás, ahol Horthy Miklós kormányzó is részt vett, illetve az amerikai követség részéről James B. Stewart vett részt, miközben a nagykövet – ürüggyel – Washingtonba utazott. Talapzatán a következő idézet áll a hős tábornoktól: „Csupán kormányom utasításait hajtottam végre úgy, ahogy azokat az amerikai hadsereg tisztjeként és úriemberként értelmeztem.”

(Képek forrása: MTVA, az USA budapesti nagykövetségének honlapja)

‍