összefogás
2018
.
01
.
22

Eredményes egyeztetés és összefogás a kárpátaljai ifjúsági s

Január 13-án a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület (MIK) kárpátaljai régiós egyeztetést folytatott dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár jelenlétében.

Az alkalmon részt vett Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium igazgatója és Szontágh Szabolcs, a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület magyarországi régióelnöke. Kárpátaljáról a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, a Kárpátaljai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata, a Szent Márton Egyesület, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete és a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség 1-1 képviselője volt jelen. Helyettes államtitkár asszony olyan jelenleg futó projektekről beszélt, melyek a külhoni szervezetek részére is elérhetők. A Nemzeti Tehetség Program kapcsán elmondta, hogy a tehetségek azonosítása és hasznosulásának elősegítése a fő célja. Ennek keretében három kárpátaljai tanintézményt (Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola, Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola, Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola) szereltek fel teljes informatikai szakosztállyal. A fenti intézmények, illetve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképző Intézete médiacsomag támogatásban részesült. A Közösségi Terek programot Magyarország mellett kiterjesztették Kárpátaljára is, és ennek köszönhetően idén már megvalósultak programok a nyertes pályázóknak köszönhetően. Helyettes államtitkár asszony kitért arra is, hogy a MIK az egyetlen olyan ifjúsági szervezet, mely egy közösségben tömöríti a politikai, diák, civil, egyházi és cserkész szervezeteket. Fontossá és szükségessé kell tenni a MIK-et a fiatalok számára, reagálni a jelen kihívásaira, motiválni őket a csatlakozásra. Szontágh Szabolcs magyarországi régióelnök valami újnak a kezdeteként jellemezte az ülést, melynek köszönhetően közösen születhetnek új dolgok. Szabolcs kiemelte, hogy a külhoni létre nem hátrányként kell tekinteni, hanem pluszként, erősségként. A Mathias Corvinus Collegium igazgatója két tervezett programjukat mutatta be. Egyik a Fiatal Tehetség Programjuk, mely külhonban elsőként Beregszászban indul el 10-14 éves kiemelkedően tehetséges fiatalok képességfejlesztésére. Másik projektjük a közéleti vezetőképző program magyar és angol nyelven a közösségért tenni akaró fiatalok számára. A résztvevők megvitatták a kárpátaljai ifjúság ügyét, a szervezetek nehézségeit, a korosztály kihívásait. A legnagyobb nehézséget az elvándorlás jelenti mindenki számára. tulajdonképpen a hontalanság és az identitásvesztés a legnagyobb veszélyek az elvándorló fiatalok körében, viszont, ha erős, megtartó közösségekkel találkoznak itthon, segíti majd helyben maradásukat. A közösség mellett a lelki biztonság a másik pillér, harmadrészt pedig az anyagi háttér megléte szükséges, hogy a megélhetésüket is tudják biztosítani helyben a fiatalok. Így a MIK szerepe és összefogása is felértékelőik, hiszen a különböző típusú ifjúsági szervezet összefogása hozzájárulhat az eredményességhez. Mindezek mellett szóba került, hogy a kárpátaljai ifjúság közéleti és politikai érdeklődése nagyon alacsony, ezen szeretnének javítani egy politikai iskola elindításával. A szülőföldön boldogulás kérdésében felmerült a diákmunkák lehetőségének kiterjesztése Kárpátaljára, illetve magyarországi gyakornoki és diákmunka lehetőségek biztosítása kárpátaljai diákok részére. A fiatal felnőttek számára a vállalkozási kedv növelését és vállalkozói ötletek megismertetését tekinti elsődlegesnek a fiatal vállalkozók érdekeit képviselő szervezet. Zárszóként a család fontosságára helyezték a hangsúlyt. A család tekinthető a legkisebb közösségnek, így az ifjúsági szervezeteknek is figyelmet kell fordítaniuk rájuk. A Családok Éve keretében a magyar kormány idén kiemelten támogatja őket. A családtámogatások nyújtotta kedvezmények pedig a külhoniaknak számára is elérhetők. A tematikus év kapcsán a Helyettes Államtitkárság várja a régió ötleteit, programjavaslatait a helyi igények, szükségletek feltérképezésére. Az egyeztetés eredményességét az is jelzi, hogy 7 résztvevő szervezet nyújtotta be belépési szándékát a MIK Egyesületbe. Így a 2018. február 10-én megvalósuló MIK konferencián a tagság szavazhat belépésükről

Megosztás.