interjú
2017
.
05
.
14

Csémi Szilárdot kérdeztük a Magyar Ifjúsági Konferenciáról

Lendván, a Magyar Ifjúsági Konferencia soros ülésén Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség megbízott elnöke, a MIK felvidéki régióelnökeként vett részt. A plenáris ülésen pedig előadóként és társmoderátorként vállalt szerepet.

Milyen témáról adott elő?

A délelőtt a felvidéki ifjúságot érintő dolgokról számoltam be, bemutattam a felvidéki tagszervezeteink – a Diákhálózat, a FIRESZ, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a Via Nova ICS – elmúlt fél évének legfontosabb programjait. Megemlítettem azokat a szervezeteket is, amelyekkel szeretnénk bővíteni a sorainkat, valamint felhívtam a figyelmet a nyári ifjúsági programjainkra.  Ez utóbbiak közül kiemelném a Gombaszögi és a Martosi Szabadegyetemet, a Csillagpont református találkozót és az SZMCS V. Szövetségi Nagytáborát. Röviden kitértem az Esterházy János Emlékév fontosságára, a krasznahorkai vár felújítása körül kialakult helyzetre és informáltam a jelenlevőket a Kisebbségi Kulturális Alap létrejöttéről is. Végül köszönetet mondtam a magyar állam támogatásaiért és javaslattal éltem az ifjúsági szervezetek bázisainak, irodáinak felújítása érdekében.

Hogyan képviselte a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a Felvidéket?

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség két küldötte Gál Erik ügyvezető elnök és Csémi Ildikó munkatárs voltak. Ők a plenáris üléseken elsősorban a szervezet nevében a hétvégén megszületett döntésekhez járultak hozzá szavazataikkal, valamint a szekcióülések keretén belül az általuk képviselt értékrend mellett tudtak hozzászólni az adott témákhoz. Az este folyamán régiónk egy közös kiállító standot is berendezett, amihez az SZMCS tagjai csallóközi és zoboraljai ételekkel, Zoboralját bemutató népviseleti babákkal és néprajzi kiadványokkal, a cserkészetről szóló szóróanyagokkal és a felvidéki mártírunk, gróf Esterházy János életét ismertető anyagokkal járultak hozzá. Természetesen fontosak voltak a folyosóközi egyeztetések, kapcsolatépítések is.

Milyen javaslatokat dolgoztak ki a konferencián?

A fiatalok közéleti aktivitásának növelése, valamint a nemzeti identitás erősítése érdekében egy egész javaslatcsomag született meg, de szó volt ifjúsági közösségi terek megnyitásának fontosságáról, az ifjúsági bázisokat összekötő Szent Imre útról, kialakításának lépéseiről, akárcsak a fiatal kutatói közösségek fejlesztéséről is.

Milyen további célkitűzést tud megfogalmazni a MIK-kel kapcsolatban?

Nagyon fontos célunk, hogy a magyar ifjúsági szervezeteket a MIK alapszabályában lefektetett elvek szerint ebben a közös ernyőszervezetben tömörítsük, hiszen így tudjuk maradéktalanul képviselni a magyar ifjúságot nemcsak Felvidéken, de az egész Kárpát-medencében és a nyugati diaszpórában egyaránt. Ennek előnyei vitathatatlanok: erős érdekképviselet, kapcsolatépítési lehetőségek sora, közös programok, projektek, élmények. Itt, a Felvidéken is vannak még olyan ifjúsági vagy ifjúságért dolgozó szervezetek, amelyek bekapcsolása erősítené régiónkat, magyarságunkat. A Magyar Ifjúsági Konferencia jogi személyiséggé válása az elmúlt időszakban megtörtént, most már nyitott a lehetőség minden érdeklődő előtt.

A zárónyilatkozat mely gondolata áll Önhöz a legközelebb?

A zárónyilatkozat szövegét átolvasva rögtön kitűnik belőle az egymás iránti odafigyelés, a közösség egymás és a magyar ifjúság iránti törődése. Szerintem ez a zárónyilatkozat legfontosabb üzenete, hiszen közösen összefogva akár még csodákra is képesek vagyunk!

Megosztás.