együtt
2017
.
09
.
18

Aláírásra került a közös nyilatkozat

2017. szeptember 16-án a Fidelitas, valamint 13 anyaországi és határon túli társszervezete a Nemzetpolitikai Szeminárium keretein belül sajtótájékoztatóval egybekötve fogadta el és írta alá az alábbi közös nyilatkozatot:

"Mi, a Kárpát-medencében élő, hazaszerető fiatalok közös nyilatkozatban ítéljük el az Ukrajnában zajló, a nemzeti kisebbségek ellehetetlenítését célzó folyamatokat. Az új ukrán oktatási törvényben foglalt intézkedések ugyanis olyan mértékben csorbítják a kisebbségek jogait, amelyek láttán nem maradhatunk csendben. Pártpolitikai és ideológiai nézeteinket félretéve, egységesen, közös erővel kívánunk fellépni a kárpátaljai magyar és más nemzeti kisebbségek kulturális és oktatási jogainak megtámadásával szemben.

Ukrajnában sajnálatos módon a helyzet kritikusra fordult, hiszen minden magyar iskola sorsa megpecsételődni látszik: a most elfogadott új oktatási törvény eddig példátlan módon sérti az országban élő nemzetiségek, köztük a mintegy 150 ezer fős magyarság jogait, és teljes mértékben ellentétes Ukrajna alkotmányával és az Európai Unió értékrendjével is.

Felháborítónak tartjuk, hogy egy, az EU-val egyre szorosabb kapcsolatokra törekvő ország ilyen, az európai értékekkel homlokegyenest ellentétes jogszabályt hozott. Elfogadhatatlan, hogy Ukrajnában megtagadják a magyar kisebbség anyanyelvi oktatáshoz fűződő jogait. Az új oktatási törvény értelmében, a magyar gyerekek anyanyelvhez fűződő jogai ellehetetlenülnek, hiszen a középiskolákban és az egyetemeken nem, csupán az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozataiban tanulhatnának magyar nyelven.

Ezúton felszólítjuk Ukrajna vezetőit, hogy tartsák tiszteletben az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkét, amely kimondja, hogy „az Unió (…) az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul…”, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 22. cikkét, amely az Unió kulturális, vallási és nyelvi sokféleségét hirdeti. 

Jelen nyilatkozat aláírói vállalják, hogy a törvény életbelépése esetén, a nyomásgyakorlás minden demokratikus eszközével fel fognak lépni a magyar és más nemzeti kisebbségek védelme érdekében. Követeljük a jogszabály visszavonását és a magyar emberek jogainak tiszteletben tartását!"

Az aláírók: Diákhálózat, Fidelitas, Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, Ijfúsági Tanács Lendva, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, Magyar Ifjúsági Értekezlet, Magyar Ifjúsági Konferencia, MINTA, Magyar Ifjúsági Tanács, PROKON Egyesület, Pro Iuventute Hungarica, Via Nova ICS, Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma.


forrás: http://fidelitas.hu/cikk/20170916_alairasra_kerult_a_kozos_nyilatkozat


Megosztás.